2013. szeptember 5., csütörtök

Pénzkeresés az Interneten


Biztos, már nagyon sok helyen olvastad ezt a címet?! És mindenhol azt olvasod: „Én megtaláltam az igazit” Ha ezt csinálod, milliomos leszel” és még sorolhatnám a sok-sok badarságot. Egy dolgot az elején le kell, hogy szögezzek: Munka nélkül, nincs pénz!!! Ha valaki az ellenkezőjét állítja, hazudik és át akar verni! Én nem fogok Neked varázslatokat mondani, egyszerűen leírom a tapasztalataimat, hogyan tudsz munkával pénzhez jutni. Itt, ami a lényegesebb, hogy otthonról a gép előtt. Kedvenc mondásom, és ezzel biztos Te is magadra ismersz: „Ahelyett, hogy lopom az időt „fészbukozással” és játékokkal, helyette inkább keresek egy kis pénzt és még jól is érzem magam!”

Nos, akkor kezdjük is az elején! Az internetes pénzszerzésnek, több lépcsőfoka van. Van, amikor nem fektetsz be semmit, de dolgozol, mint az állat, majd kiszúrják a szemed pár (forinttal) dollárral. Illetve, van a másik véglet, mikor induláskor befektetsz egy keveset, dolgozol vele, majd lesz egy passzív jövedelmed, ami már jövedelem és nem aprópénz. Ebben a sorrendben vázolom fel Neked a lehetőségeket.

1. PTC oldalak: én ezt viccesen, úgy nevezem, hogy kattintgass és regisztrálj egész nap (akár napi 8-10 órát is) és aztán, ha szerencséd van, lesz belőle egy kis bevételed! Na, ezt jó hosszan megneveztem! :-) Lényege: nulla anyagi befektetés (persze internetre és egy számítógépre szükséged lesz) és kitartó munkával keresel belőle. Nem akarok számszerűsíteni, de kb. havi 10$ (kb. 2200 Ft-ot) tudsz vele keresni. Van, aki ettől többet, van, aki ettől kevesebbet. De semmiképp nem leszünk milliomosak ebből. Most kicsit, akkor belemegyünk, hogy hogyan is működik a PTC. Paid To Click vagyis Kattintásért Fizetve. Linkekre, vagy bannerekre kell kattintgatni. Több oldalra be tudsz regisztrálni. Csak azért nem írok konkrét oldalt, mert amikor ezt olvasni fogod, lehet, hogy az az oldal már nem fog élni, amit ajánlanék Neked. Ezért azt javaslom, hogy „gugli” a barátod, keress rá bátran, hogy melyik az, amelyik fizet és oda regisztrálj be. A kis kitérő után folytatom. Tehát beregisztrálsz valamelyik PTC oldalra, az oldalnak lesz egy számlálója és figyeli, hogy mennyi időt töltesz egy-egy általuk ajánlott weblapon, hány reklámra kattintottál, hány helyre regisztráltál, stb. Ezekből vagy pont, vagy rögtön pénz keletkezik, amit ki tudsz utalni magadnak, node, nem ilyen egyszerű a dolog, mert ezeknek az oldalaknak vannak kifizetési limitjük. Mit is jelent ez? Azt, hogy nem akkor veszed ki a pénzed, amikor tetszik, hanem meg van határozva, hogy 5$, vagy 10$ után, stb… Tehát, nem elég kitartóan gyűjtögetni, de meg kell várni, hogy összegyűljön a minimum limit, amit ki tudsz küldeni magadnak. Hová tudod kiküldeni? Jó kérdés! Már most javasolom, ha interneten akarsz pénzt keresni, akkor szerezz be bankkártyát! Milyet érdemes? Lehet virtuálisat (például PayPal) és lehet igazit (ez sokkal jobb, mert rögtön a számládra kerül a pénz) Visa, vagy Master, mert ezeket szereti az Internet! :-) A PTC-ről ha bővebb infókat keresel, guglizz és jutyubozz! Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor én azt gondolom, hogy nagyon sok munka van vele és lehet a villanyszámládat sem fedezed vele, de ha extra kitartó vagy, lehet keresel vele egy kis zsebpénzt!

2. Pénzkeresés feltöltéssel: na, ez már kicsit izgalmasabb! J Ez is egy affiliate (partnerprogram lehetőség). Nagyon tömören fogalmazva: feltöltesz egy file-t, azt megosztod és a letöltéstől függően pénzt kapsz érte! Kicsit konkretizálva: Pénzkeresés online filmnézéssel. Beregisztrálsz, feltöltesz jó sok videót (többnyire filmet), azokat megosztod, online filmnézős oldalakon, hátradőlsz és várod a csodát! J Elkezdik nézni a filmeket és nézettségtől függően, kapod érte a jól megérdemelt pénzt! Node, és igen, megint node, ha szerzői jogot sértsz (és gondolom a filmet nem te rendezted és forgattad), akkor a linkjeidet törölhetik és akkor ugrott a pénz! Ha véletlenül ezt nem szúrja, ki senki, hogy Te, mit töltesz fel és jó sokan megnézik, netalántán még külföldről is, akkor az oldaladon megjelenik a pénz! De még ez is csak virtuális, mert többnyire, ezeken az oldalakon is van ám kifizetési limit! És elég magasra teszik a mércét. De ha azt eléred, akkor kiutalhatod magadnak, a már említett kártyatípusokra! Itt sem szeretnék számszerűsíteni, de itt képes vagy havi 20$ (4-5ezer Ft) körül/felett is keresni. Előnye: ismételten nincs anyagi befektetés (ide már izmosabb internet szükséges, főleg feltöltés szempontjából, ami elég zsebbenyúlós). Hátránya: egész nap gép előtt vagy letöltöd a filmeket, feltöltöd a filmeket (nem igazán legális a dolog). 

3. Youtube partner program: ez is izgalmas téma. Tehát, hogyan is lehet pénzt keresni a youtube-al?! Erről tényleg csak érintőlegesen írok, ha érdekel, majd keress rá. Szóval először is, kell, hogy legyen egy csatornád a youtube-on. Kell, hogy legyen saját szerkesztésű videóid! Ezeknek a videóknak, nagyon népszerűnek kell, hogy legyenek. (Nem árt, ha napi 1000 azaz ezer körüli a nézettséged!!!) Ha ezek megvannak, akkor leszerződsz a socialblade-el és majd ők eldöntik, hogy alkalmas vagy erre a feladatra vagy sem! Ha igen, akkor a videóid alá bepakolnak reklámokat és ebből fogsz majd részesülni. Mivel ez elég macerás dolog és ugye, ilyen nézettséget, elég nehéz generálni, ezért nem is foglalkoznék tovább a témával, ha bővebben érdekel, keress rá a neten!

4. Pénzkeresés weblappal, vagy bloggal: Hogy a fenébe fog a weblapod, vagy a blogod pénzt termelni? Csinálsz egy weblapot, telepakolod kimásolt dolgokkal és dől a pénz?! Sajnos nem! 

Ha nincs pénzed domain nevet venni, van pár jó lehetőség, hogy ingyen belevágj! Megszerkeszted a weblapod (három lehetőséged lesz, vagy profi weblapszerkesztő „mesterrel” megszerkeszteted pénzért, vagy te magad megszerkeszted, vagy vannak sémák, amiket csak ki kell tölteni). Na eddig oké, de mi legyen rajta? Általános dolgok?! Az olyan, mint a négy évszakos gumiabroncs, egyik évszakban sem jó. Akkor marad a speciális téma. Te írod, arról, ami érdekel, vagy amiben profi vagy! Körbekürtölöd, hogy mid van! (Egy kis kampány a weblapodnak, nézettség növelés!). Jól felpörgeted a nézettséged, majd jöhet a pénzkeresés! Na, eddig írtam, jó sokat, de akkor, most hogy is lesz ebből pénz?! Most jön a kulcsszó: Google Adsense. Mi is ez? Ez egy hirdetéseket kezelő szolgáltatás. Ha a weblapodon elhelyezel egy ilyen boxot és azon hirdetések fognak megjelenni, a kattintások után (vagy vásárlás után, ez több mindentől függ) pénzt fogsz kapni! Ezt a témát a jövőben kifejtem bővebben! Komoly összegeket lehet vele keresni, ha profi az oldalad, és nagy a nézettséged!!! A weblapodat optimalizálni is kell, hogy a gugliban előnyös helyre kerülj, ennek is megvannak a módszerei, ha érdekel, erről is tudok Neked beszélni. Summa summarum: előnye: komoly összegeket tudsz megkeresni. Hátránya: Egyedi tartalmat érdemes írni az összeollózott szöveget senki sem szereti. 


5. Network Marketing: Na amikor ezt meghallják az emberek, akkor azt mondják: „Köszönöm, ezt nem kérem!” Ha megkérdezed, miért? A válasz: „A szomszédom barátnőjének, a munkatársa, azt hallotta, hogy ez piramis és átverték! Nem őt, hanem ő is hallotta!” Szóval a pletykákból és hallomásokból építkezni nem szabad! Network Marketing, egy példával szemléltetve: Veszel egy mobiltelefont (vagy akármit). Megmutatod a barátodnak: „nézd csak mit vettem?!” A barátod megkérdezi: „Ez milyen telefon? Mit tud? Hol vetted?” Erre Te, ugye elmondod, hogy hol vetted, meg mit tud. Fogja magát a barátod és elmegy, vesz egy ugyan olyan telefont, ugyan abban a boltban! Tehát reklámot csináltál a boltosnak, keletkezett belőle bevétele, mert eladott még egy telefont, és Te ebből kaptál valamit?! Semmit, még egy köszönömöt sem. A Network Marketing, pont ezért fizet! Sok ilyen lehetőség van az interneten, van, amelyik termék alapú (itt mindenféle csodakencéket, meg gyógyító kávékat kell ajánlgatni), és van szolgáltatás alapú. Na a szolgáltatás alapú a legjobb, mert itt nem kell raktároznod a csodaturmixokat, meg fiatalító kencéket, a szolgáltatás interneten hozzáférhető. Ezért ezt ténylegesen otthonról, internet elől lehet végezni! Ez a tevékenység is munkát igényel (aki mást mondd, az hazudik és át akar verni!!!), de itt a munka a kezdeti szakaszra koncentrálódik! Ha az elején keményen dolgozol együtt a segítőddel (szponzoroddal), utána passzív jövedelmed fog generálódni! Mi az a passzív jövedelem? Az, amikor már ténylegesen nem dolgozol, hanem a csapatod dolgozik és abból bevételed keletkezik. Ez az internetes munkák Ferrárija! :-) Igaz nehéz hozzájutni, de ha megvan, akkor csak döngetni kell vele! Akkor, most nézzük, mi a hátránya: befektetéssel jár, ami általában pár hét/hónap alatt megtérül. És persze tenni kell a sikerért! Ha figyelsz a szponzorodra, mindenre megtanít, csapatban dolgoztok. Előnye: otthonról végezheted, igazi bevételed lesz, ami felér egy komolyabb munkahellyel. Havi 500-800$-t (100 000 Ft felett) tudsz keresni havonta. Akkor csinálod, amikor kedved van hozzá. És nem egyedül kell kiokoskodnod, hogy mit merre, hanem mindig segítségedre van a szponzorod és csapatban kell tevékenykedni. Ha érdekel ilyen üzlet, tudok Neked ebben segíteni. Sok vacak MLM létezik, ahol mindenféle csodacuccokat kell rásózni az emberre, de léteznek egész profi és jól felépített MLM rendszerek is! Mielőtt választanál, nézz körül a piacon!


A felsoroltak közül, én már majdnem mindegyiket kipróbáltam, ami igazán jövedelmező az a hálózatépítés! Természetesen erre nem mindenki képes! Vagy nem akarja csinálni, mert derogál neki embereket megszólítani, vagy egyszerűen nem tud vele azonosulni. Az irányvonalakat én megmutattam Neked, döntsd el, hogy melyik az, amelyikkel pénzt szeretnél keresni. Ha nagyon sok szabadidőd van és megelégszel pár dollárral, akkor a Te munkád a PTC, ha viszont komoly pénzt szeretnél keresni és hosszú távú és passzív bevételre van szükséged, akkor Neked a hálózatépítés lesz a nyerő! Ha valamelyikhez kedvet kaptál és nem tudod, hogyan indulj el, szívesen segítek (persze, ha nem hajnal egykor akarsz hívni :-) ). Ezen kívül még léteznek más módszerek is, de úgy gondolom, hogy amelyeket felsoroltam ezeket az „átlag” emberek mind képesek megvalósítani! Aki köpködi a hálózatépítőket, ők kattintgassanak vagy építsenek weblapokat. Aki hálózatot szeret/tud építeni, csinálja azt, aki pedig sok pénzt akar keresni, ők pedig kombinálják ezeket a lehetőségeket! Remélem tudtam segíteni?! Ha kérdésetek van, keressetek! Madárdalos szép napot Mindenkinek!